2014. január 28., kedd

Eredményhirdetés

Kedves Mindenki!
Mivel sajnos nem volt nagyon rengeteg bejegyzés 2013 folyamán, gyorsan átfutottam az eredményeket. Könnyen lehet, hogy a sor végén (velem együtt) kullogó fonalfalók csak a blogolással maradtak el, de csak azt tudtam összesíteni, amit feltöltöttetek. Nagyon bízom benne, hogy idén is fenntartjuk a blogunkat, és újult erővel sok szép kötött és horgolt holmit mutogathatunk egymásnak, ezzel is biztatva egymást!

Nézzük tehát a listát! Most nem lesz dobpergés, bonyolítás, elölről kezdem! Mint az sejthető volt, a címvédő, vagyis a tavalyi győztes természetesen Macus!

1. Macus - 6518 g
2. Patrícia - 3748 g
3. Timi - 2613 g
4. Marikje - 1778 g
5. Irénka - 1740 g
6. Amanda - 1690 g
7. Hegemony77 - 1371 g
A többiek inkább a "futottak még kategória", nem azért, mintha 1 kiló alatt nem lenne szép teljesítmény, de idő hiányában csak számok  nélkül gratulálok a többieknek:

Nöné, Inga, Szilvi Oláh, Zsupszi, Anyahajó, Amaranta, Fricskamacska (meg én).

A technikai részhez még hozzátartozik, hogy jó lenne, idén is egy bejegyzés erejéig bejelentkezne mindenki, aki szeretne most is részt venni a falásban.

A tavalyi résztvevőktől szeretném még kérdezni, hogy akkor az ajándékozással mi legyen? Legyen? Hogy legyen? Ki szeretne részt venni? És ha minden jó úgy, mint tavaly (meg előtte) volt, akkor a felajánlások leírása és képei is érkezhetnek akár hozzám is, bár nem ígérek roham tempót ennek feltöltésében sem.

És az illusztráció egy fotó a győztesünktől! Felhívnám a figyelmet a háttérben a tévében csodálkozó nőre! Felirat a képhez: Jézusom, ez a nő már megint ennyit kötött??? :)

Pár kis falat

Most figyelek a dokumentálásra, szóval hoztam két kis falatot. Telefontartók készültek. A kettő együtt 33 g. Így most 302 g-nál járok.

2014. január 21., kedd

Amanda, 2014/1

Remélem, hogy idén messzebb jutok, mint tavaly.
Én nem átkötöttem magam, hanem átbontottam magam idénbe. Ezt a barnás-zöldest már mutattam, elkezdtem, aztán ugyanazzal a lendülettel abba is hagytam. Közben a célszemély kinőtte, és le kellett bontanom. A minta ugyanaz, mint akkor, csak néhány centivel szélesebb, és vagy jó 10-zel hosszabb kiadásban. Alise batik burcum, és három gombóc van benne. 






Ezt kendőt is tavaly kezdtem, de néhány sor után parkolt egy kicsit. Most, hogy kellett a kötőtű, gyorsan befejeztem. Olyan 5 dekányit kötöttem hozzá. 





Az első bejegyzéssel 350 g fonalfogyást dokumentáltam. 

2014/1-2.

Ha már megkezdtük, akkor én is jövök.
Egy nagy falattal kezdem, amit december 30-án kezdtem horgolni. 31-én ezzel horgoltam át magam 2014-be, de éjfélkor lemértem. Akkor éppen 25 dekás volt, de aztán jól megnőtt, 860 g régi fonalat használtam el hozzá.
Vastag, meleg takaró, kb. 150 centi oldalhosszúságú:

A másik egy kendő, amit Mohair Gold fonalból kötöttem a Drops egyik mintája alapján.
150 g fonal kellett hozzá.


 Így máris 760 g-nál tartok.



Az új évet ezennel megnyitom! :D

A tavalyi minimális fogyasztásomon inkább nem is rágódok, hanem hozom az idei első fecskéket.

Elsőként az én sapim készült el, amit már tavaly is próbáltam, de folyton bontani kellett, így idén teljesen a nulláról kezdve hoztam össze. 184 g fonalat evett meg. Jó meleg, mert nemcsak dupla szálas, de a "passzé" rész még kétrétegű is. Csak hát nincs hozzá tél...
A második pedig Mesi macis sapkája. Mert ez a divat. De sajnáltam 2000-et adni érte, mikor én is meg tudom kötni. Mondtam én, bár nem lett nagyon szép, kissé összehúzta a fonalváltás. Majd még kap rá fekete gomb szemet, de anélkül mértem: 85 g Barkás maradék ment bele.
Így 2014-ben máris 269 g-nál járok!

Gyertek ti is! Húzzunk bele! :)

2014. január 11., szombat

Ami még 2013-ban fogyott

Az egyszerűség jegyében csak fotókkal és dekákkal itt, további részletekkel a blogomon és a Ravelry-oldalamon.

Októberben készült egy Blue Hazel, azaz Kutas-Keresztes Ági-tervezte Golden hazel, sk átfestett fonalból - 110g.
 Aztán jöttek az apróbb dolgok:
 - Poppy - 4dkg,
 - Stribe hat 2db a fiúknak, összesen 7dkg,
  - egy tavaszias színű Thorpe Dorkának sk festett Rikker előszálból - 7dkg,
  - Teo hat egy teszt keretében - 7dkg,
 - készült horgolt nyakmelegítő anyósomnak Karácsonyra - 10dkg,
 - egy Inspira - 7dkg (mennyi hétdekás projekt :) )
 - egy Baktus - 8dkg,
 - egy kis ujjatlan kesztyű - 2,5dkg.
A tavalyi évet így 174dkg befejezett fonalfogyasztással zárom. Ennél persze többet kötöttem, készültek dolgok új fonalból is (rapszodikus és könnyen csábuló vagyok no, ha fonalakról van szó), van pulcsi, aminek csak egy fél ujja hiányzik - a maradék felet majd jól beszámítom idén. :)
Vidám falatozást mindannyiunknak az új esztendőre is!

2014. január 7., kedd

Falásra fel! :)

A tavalyi év kissé máshogy sikerült, mint az várható volt. Még most is kissé hanyagolom a kézimunkázást, de gondolom, egy lassan 5 hónapos fiatalember mellett ez nem olyan meglepő.

Viszont tervezem, hogy idén azért a tavalyinál jóval többet fogok kötni, főleg, hogy megörököltem egy ismeretlen hölgy hosszú évek alatt felhalmozott fonalkészletét, hála a kedves férjének, aki nem hagyta kárba veszni a sok szépséget.

Egy dolgot viszont most sem tudok vállalni, mégpedig az összesítést. De nem szeretném, ha elveszne ez a blog, ez a kezdeményezés, szóval nagyon örülnék, ha valaki átvállalná!

Sajnos nekem a fonalfogyasztásom kb. 1 kiló lehetett  maximum, úgyhogy kb. az utolsó helyre pályázhatok, de még fel se nagyon raktam az elkészült munkákat.

A tavalyi kész művek feltöltésére viszont sok időt már szerintem nem kellene adni, hogy összeállhasson a végeredmény. Mondjuk 15-éig? Mit szóltok?

És ajándékozás legyen?

2014. január 6., hétfő

B.Ú.É.K.!

2013-ban összeseéktelen mennyiség, ha 30 dkg fonalat faltam, ez azt gondolom jelentéktelen mennyiség. 2014-ben rögtön kötéssel kezdtem, így talán bebiztosítom magam és rengeteg fobalat felfalok majd. Azért látom, sokan szorgalmasak voltatok!

2014. január 2., csütörtök

2013-as utolsó

El kell higgyétek, hogy még 2013-ban lett kész, az ünnepek alatt :) Honey Cowl, az edzőmé lesz:


191 gramm Peo30 fonal, így összesen 2613 gramm felfalt fonallal zártam az évet. BÚÉK mindenkinek! :)

B.u.é.k!

Sziasztok!

Az idén ....vagyis tavaly nem töltöttem fel ide semmit :( ,pedig készült elég sok minden.Az idei évben ez másként lesz :)

Mindenkinek fonalban,sikerekben gazdag boldog új évet kívánok!

2014. január 1., szerda

Év végi zárás

Lezártuk már az évet, vagy lehet még hozni 2013-ban befejezett holmikat? Nekem van még néhány darab, ami szerepelhetne itt, csak a dokumentálás elmaradt.